László Júlia vagyok, LIA FIT megálmodója és létrehozója.

Célom a mozgás örömének és gyógyító hatásainak megismertetése másokkal is.

 

Rekreációszervező és egészségfejlesztő alapdiplomát szereztem Győrben. A folyamatos továbbképzés, tanulás és fejlődés híve vagyok. A mai napig rendszeresen járok továbbképzésekre mind itthon, mind külföldön egyaránt. Volt szerencsém KínábanDél-AfrikábanGörögországbanIndiábanSri Lankán és Thaiföldön tanulni, dolgozni, fejlődni. Jelenleg ájurvédikus terápiákat tanulok közvetlenül egy indiai doktornőtől, illetve a Testnevelési Egyetemen végzem humánkineziológia mester diplomám egyszerre két szakirányon is: terhelésélettan és rehabilitáció valamint táplálkozástudomány és dietetika.

Büszkeséggel tölt el, hogy már két csoport, az általam vezetett jógaoktató képzés diákjai sikeres vizsgát tettek, és a segítségemmel váltak jógaoktatókká.

 

Igyekszem a látóköröm szélesíteni és a tapasztalataim, tudásom átadni az erre nyitott embereknek.

 

Büszkeséggel tölt el, hogy 2019. április 13-án ünnepélyes keretek között megnyitottam saját stúdióm „Lia Fit” néven Mosonmagyaróváron.

Főként csoportos és magán jógaórákat, tartásjavító tornát tartok és légzéstechnikákat tanítok; workshopokat, rendezvényeket, kirándulásokat és táborokat szervezek.

 

! Már ONLINE is !

 

Gyere és tarts velem Te is!

Útvonaltervezés

Értékelés beküldése

Értékelésed (1-től 5-ig)
Publikálás ...
Az Ön értékelése sikeresen elküldve
Kérem töltse ki az összes mezőt
Captcha check failed